Gulácsy Irén: Hamueső

Gulácsy Irén: Hamueső

Részlet a könyvből:

"A virradat már kibontotta vörös szélvitorláját a templomtorony mögött. A tehénistálló édeskés párát szűrt a ritka levegőbe. Veron hibbanva indult egy teli sajtárral a ház felé. A tornáclépcsőnél megállt. Lerúgta papucsait. Mezitláb lépdelt föl az ámbitusra. Szemtelenül és éheskedve nagy sereg galamb tolongott utána.
Az asszony bárddal-faragott, csupa-csont, csupaszöglet arcában megenyhültek szigorú, sötét szemei.
- Ó bizony, mert még éhenhaltok! - Vetett egyet a vállán. A tornácszöglethez indult a szakajtókosárért. De félútban megállt. A hárs-ágy nagyot roppant mellette. Csapzott hajjal, elejtett szájjal az ura aludt rajta. Kemény, barna arca elfolyt a nehéz italos álomban. Aprókat nyögött, mint a lidérc-szállott.
Veron szikár vállai megrázkódtak. Arcát az összenőtt, mindég dacos szemöldök alatt hirtelen elfutotta a tűzláng. Meztelen, hosszú nyakán hirtelen kifeszültek az inak, lapos, kemény szája szóra mozdult. Aztán csak megint vállatvont, megoldotta a kötőjét és ráborította a boros ember ábrázatára.
- Jól kezdődik a bíróság! - Dünnyögte a fogai közül.
Az alvó hangosat horkant. Fal felé dobta magát. Elhajított ökle oldalbaérte az asszonyt.
Veron száján kiszaladt a szitok:
- Ni az oktalanja! Már még álmában is vagdalkozik!"