Irena Obermannová: Az engedetlen nő kézikönyve

„Hozzátok ​szólok, engedetlenekhez, de ez alatt a szó alatt nem az összes nőt értem, nem a nők többségét. Az elfogadhatatlan nőket akarom megszólítani, a nehezen emészthetőket, a szokatlanokat, a másmilyeneket. A különleges nőket. Benneteket, hepehupás nővéreim.” A bevallottan önéletrajzi ihletésű mű – Obermannová minden művét önmagáról és nőtársairól írja – hősnője éppen a regényírásról próbál leszokni. Míg mások, mondjuk, a dohányzásról, vagy a nassolásról, ő speciel a regényírásról, mert tapasztalata szerint ez az, ami a férfiakat legjobban zavarja egy nőben. A hősnő tehát elhatározza, hogy egy nőknek szóló kézikönyv megírásával gyógyítja ki magát káros szenvedélyéből. Azonban a tanácsok, amelyeket adni tud, vagy tökéletesen ellentmondanak egymásnak, vagy abszolút elfogadhatatlanok, vagy abszolút kivitelezhetetlenek. Az eredmény nem kézikönyv, hanem egy újabb regény. Ráadásul „engedetlen” regény, mert csupa olyan dologról szól, ami nem való egy regénybe (legfeljebb egy kézikönyvbe): a férfiakról (az igaziról, és a kevésbe igaziakról), a nőiségről, a szülésről-születésről, az anyaságról, a gyereknevelésről, a szerelemről, a pénzről, a hivatásról, a hímvesszőről és használatáról. S mindez nemcsak tartalmában, de formájában is „engedetlen”: mininovellák, férfiakhoz való használati utasítások és a képzeletbeli eszményi férfinak, a legigazibb Igazinak írt levelek váltogatják egymást színes, szórakoztató kavalkádban.