Kezdőlap » Életrajzi könyvek » Alfred Amenda: Eroica
1827. március 26 halt meg Ludwig van Beethoven, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja. Grillparzernek a temetésén elhangzott gyászbeszédéből idézünk:
"Művész volt, - ki állhat meg mellette? Mint a behemót a tengereket, úgy száguldotta be művészetének határait. A galambbúgástól a mennydörgésig, a mesterség agyafúrtan kifinomult műfogásaitól addig a félelmes határig, ahol a formába-kötött szellemharcos természeti erők alaktalan önkényévé alakul, mindent felmért, mindent megragadott. Aki utána jön, nem folytathat, hanem elölről kell kezdenie mindent, mert elődje csak ott állott meg, ahol a művészet maga véget ér. Az érzelem túlsága kitér az érzelem elől. Beethoven kerülte a világot, mert a maga szeretettel teli kedélyében nem talált rá fegyvert, hogy szembeszállhasson vele. Elvonult az emberek elől, miután mindenét nekik adta és semmit sem kapott érte. Magányos maradt, mert nem talált második énjére. De sírjáig megőrizte emberséges szívét minden ember számára, atyai jóságát az övéinek, tehetségét az egész világ üdvére. Így élt, így halt meg s így fog élni minden időkben."
Beethoven küzdelmekben és szenvedésekben gazdag életét, remekműveinek születését és fogadtatását, eseményekben gazdag korát tárja elénk Alfred Amenda regénye.
Népszerű könyvek
(Dokumentumok alapján elképzelt valóság)
Senki sem tudja
A semmiből jött milliárdos
(Jurassic Park 2.)
Gombák, Biokémia, Állati sejt- és szövettan, Élettan
(#Talentum Diákkönyvtár)

Termékeket szeretne elmenteni? Jelentkezzen be fiókjába.