Fejes László: Néma kiáltás / Silent cry
„Fejes László nem volt a sors kegyelje. Nem volt a sors kegyeltje, tanulóéveit leszámítva, csupán huszonhat esztendő adatott meg neki. És még azt a viszonylag rövid időt sem tölthette zavartalanul a fotográfia szolgálatában; hiszen előbb – miként az életrajzban olvasható – mások hibájáért tiltották el a munkájától, később pedig súlyos agyműtéte miatt kényszerült átmenetileg felhagyni fotóriporteri tevékenységével. Korai halála, mely az érett évek küszöbén ragadta el, egy szépen ívelő pályát tört derékba, megfosztva őt a fotóriporterek életében lényeges, tudatos alkotásokat teremtő korszaktól. Talán ez az oka, hogy bár tekintélyes a Fejes-hagyaték, életművét mégis, mint egy görög szobortorzót, csonkának érezzük, annak arányait, erejét, a teljesség adta kisugárzását csak sejtjük.” /Gera Mihály/
Még nem érkezett hozzászólás. Legyen Ön az első, aki hozzászól! Írja meg kérdését, észrevételét! |
Legnépszerűbbek