Füst Milán késői tanító meséiben oldottan, ízesen mesél. Töprengve szerelemről, párválasztásról, szerencséről és szenvedésről, az ember fenségéről és tragikumáról. Részvét, bölcsesség, humor, irónia és önirónia egyaránt árnyalja elbeszéléseit, melyekből hét az indiai legendák világát idézi. Példázatszerű történetek ezek, melyeknek középpontjában az emberi sors áll, mely mindig megkülönböztetett érdeklődéssel foglalkoztatta a szerzőt. E kötetbe foglalt kilenc meséjével Füst Milán mintha két korábbi kötete, az Ez mind én voltam egykor (1957) és a Hábi Szádi küzdelmeinek könyve (1958) történeteit folytatná.