Füzi László: Maszkok, terek

„Apró mozgások, aztán egyre erősebb késztetések: ezek visznek közelebb az íráshoz, végül magukkal rántanak, nem tudok menekülni előlük – Egy idő után az írás már uralkodik fölöttem, meghatározza olvasmányaimat, régen olvasott könyveket vetet velem elő, az újólag olvasott könyvekből csak azok a mondatok jutnak el hozzám, amelyek a felmerült témához kapcsolódnak – így vagy úgy, az írás nem csupán megteremti magát, rendet teremtve évtizedes olvasmányfoszlányok, emlékek, új gondolatok és felismerések között, hanem ki is fosztja az embert, hiszen védtelenné teszi mindazzal szemben, ami nem hozzá kapcsolódik” – írja új könyvének egyik esszéjében Füzi László. Valóban: az erős asszociációkat felmutató írásokban a gyermekkor emlékei, személyes élmények, a szellemi nevelődés és a meghatározó olvasmányok tapasztalatai kapcsolódnak egymáshoz, s teremtenek egységes kötetet. A könyv a József Attila-díjas irodalomtörténész ötvenedik születésnapjára jelent meg.