H. S. Landor elsőként írt a szélesebb olvasóközönségnek úti beszámolót a 19. századi Tibetről. Arról a világtól elzárt, rejtelmes himalájai országról, amelyről oly szívesen képzelődtek a hölgyek és urak a korabeli nyugati szalonokban. Képzelődtek, és hol rajongtak a titkokat őrző tibeti lámák kultúrájáért, hol pedig borzongtak tőle. De mindkét érzés édes volt, bódító, mert ellenállhatatlanul vonzotta őket a keleti misztika, még inkább a mágia.Landor könyvében először találkoztak helyszíni leírásokkal, olyan történetekkel, amelyek a képzeletüket is felülmúlták. Ez a könyv tette Landort világhírűvé és mérhetetlenül gazdaggá, ez az a könyv, amelyre Magyarországon is úgy emlékszik a háború előtti nemzedék, mint egyik legizgalmasabb, legmegrendítőbb olvasmányára. Pedig mindeddig az eredeti terjedelem bő egyharmadát ismertük csupán.