Leírás / Fülszöveg

Hermann Gusztáv: Székelyudvarhely művelődéstörténete

A régi Udvarhelyszék központja, az „anyaváros”, ahogyan valamikor nevezték, a középkortól fogva a magyar művelődés, a szellemi élet központja is volt. Ennek első bizonysága a valószínűleg Rugonfalva szerzeteskolostorában készült Székelyudvarhelyi Kódex, Nyujthódi Andrásnak a mohácsi vész küszöbén keletkezett Biblia-fordítása. Ettől kezdve megszakítás nélküli az írástudók jelenléte a városban. A „kiművelt emberfők” sorait nemzedékről nemzedékre két iskola bocsátotta ki a XVII. századtól fogva: a ma Tamási Áron nevét viselő és alapítása 400. évfordulóját épp 1993-ban ünneplő római katolikus gimnázium és a Bethlen János alapításából született református kollégium. Ezek mellé sorakozott fel az idők folyamán tucatnyi ifjabb társa, olyannyira, hogy Székelyudvarhely már a XX. század fordulóján az „iskolaváros” névvel is büszkélkedhetett.

Iskoláiban a magyar szellemi élet jelesei tanultak és (vagy) tanítottak: írók, költők, tudósok, művészek, akiknek szellemi gyökerei ehhez a városhoz tapadtak, s akik közül sokan visszatérve ennek a városnak a szellemi kincstárát gyarapították. Így alakult ki – a Székelyudvarhelyi Kódextől kezdve szinte egy fél évezred alatt – az, amit ez a város a magyar művelődésben, a magyar szellemi életben jelent.

Hermann Gusztáv – Székelyudvarhely szülötte és két gimnáziumának neveltje, majd tanára, tragikusan korán bekövetkezett haláláig – városának ezt a szellemi kincstárát vette számba élete utolsó szakaszában. Akkor, amikor – elhatárolva magát az egyre agresszívebb és szellemellenesebb Hatalomtól – tanárként osztotta meg önmagát tanítványaival; akkor, amikor a táj magyar szellemi örökségének megsemmisítése ellen dacolva, épp ezt a szellemi örökséget gyűjtötte be könyvébe.

Hozzászólások

FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI