Lackovits Miklós: Laboda

Laboda ​1963. május 13-án született Szegeden, Magyarország tündöklő metropolisában. Mikor a gyermek felsírt, a Tisza kilépett medréből, s a városban összedőlt minden magasabb épület. A kisfiú szőke volt, kimondhatatlanul szőke. Szőke volt vállig érő hosszú haja (tudniillik vállig érő, hosszú hajjal született), szőke volt a bőre, a körme, szőke a szeme színe és szőkék a könnyei, szőke volt a vére és a nyelve, szőke az ínye, ahogy szőkék voltak a szájában a fogak (tudniillik szájában fogakkal született). Állítólag szürkésbarna denevérszárnyakat viselt a hátán, amin az orvosok csodálkoztak, ez a történet eleje. 2015. május 13-án Labodát holtan találták a Tisza partján. Halálát titokzatos módon nyílvessző okozta, mely hátulról fúródott a nyakába. De az is lehet, hogy 2011. május 13-án halt meg, Afrika legnagyobb homoksivatagának kellős közepén. Utolsó sikolya sivatagabbá tette a sivatagot, mint amilyen valaha volt, sivatagabbá, mint amilyet egyáltalán elképzelni tud az ember, és tény, hogy Laboda holtteste sohasem került elő. Néhányan rebesgetik, hogy Labodát a polgármester lőtte le, a városháza ablakából, ahonnan a Széchenyi téren andalgó polgárokra szokott lövöldözni délután négy és hat között, ez a történet vége. A Laboda című kötet novelláit jórészt egy Laboda nevű, titokzatos személy alakváltozatai, szerepváltásai mozgatják. A briliánsan felépítésű kötet a Találós kérdés című nyitónovella rendezőelvei alapján egy mátrixszerű nyelvi világba visz, ahol a hétköznapok eseményei egyáltalán nem hétköznapiak.