Mándy Iván: A Trafik
(Rakéta Regénytár)
A hölgy feláll. (Néha feláll, és akkor látni a szűk fekete szoknyáját.) Kiemelt két cigarilloszt a dobozból. Zacskóba csúsztatja. Úgy nyújtja a fiú felé. Szeret! Ha zsacskóba adja a szivart akkor szeret! Még akkor is, ha papírba csomagolja. Leszakított újságpapírba vagy olyan bús barnába. De persze, ha csak úgy nyomja a kezembe!... A trafik esti fénye. Egyszerre csak előtte a kivilágított kirakat. A járdára hulló kedves, otthonos fény. A járdaszéli vékonyka fa is kapott valamit ebből a fényből. Mintha többen állnának a fa mellett. Egész kis társaság. Itt adtak találkozót egymásnak, hogy aztán együtt menjenek be. És beszélgessenek. Odabent is ismerősök várják őket. De a legkedvesebb ismerős maga a hölgy. Nem, a hölgy nem beszélget senkivel. Még sose láttam, hogy beszélgetett volna valakivel. Talán nincs is ott. Talán az a másik ül a pult mögött. Ó, igen, az a másik. Sovány, szemüveges nő szétlapított orral. Valahonnan a szemüvege fölül néz. Kedélytelen, náthás hang. Két cigarillosz! És már nyújtja is. De a fiú megszólal. (Most megszólal!)
- Tessék szíves lenni becsomagolni! - Becsomagolni? Na nézd csak! És legalább köszönnél! Nem tudsz köszönni? Nem tud köszönni. Úgy is megy ki, köszönés nélkül.
Legnépszerűbbek
(#Házi kedvenceink 4.)