Mizser Attila másképp mesél. Ez a másképp még a nyolcvanas évek magyar prózáján edzett olvasónak is szokatlan, legalábbis próbára teszi a figyelmet. Ugyanis a részregény elbeszélője folyton kitér, más történetbe kezd, legtöbbször éppen a legizgalmasabb ponton szakítja félbe a mesét, melyet mintegy az olvasónak kell befejeznie, illetve: benne és általa történik meg. Ám a regényíró részéről mindez nem öncélú játék, hanem egy töredékes létre ítélt, kiteljesedni nem tudó életvilág epikai feltérképezése. De ami igazán új, az Mizser Attila elbeszélői hangja. Fölényes biztonsággal tud elbeszélni történeteket és fragmentált élethelyzeteket. Finom iróniával és bővérű humorral ellensúlyozza a megidézett hétköznapok komorságát és hőseinek távlattalan rész-életeit, önmagában forgó kétségbeesését.