Művészettörténészként ​évtizedek óta foglalkozom a hivatalos művészet és az alkotói kiszolgáltatottság magyarországi eseteivel. A válogatás első blokkját e gazdag témának szántam. Mányoki Ádámtól Munkácsy Mihályon át a művészettörténész Genthon István alakjain keresztül egészen kortársunkig, Fehér Lászlóig gyűjtöttem a külső ráhatások és a belső ellenállások példáit. Lapszerkesztőként több mint két évtizede figyelem a kultúrpolitika és a képzőművészet koccanásos baleseteit, részese voltam magam is egyiknek-másiknak. A második fejezetben korunk jól megfigyelhető torzulásaiból gyűjtöttem esettanulmány-csokrot az új millenniumi szobrászat emlékeitől a Nemzeti Színház szoborparkján át az új ötvenhatos mementókig. Egyetemi tanárként lassan egy évtizede tartok órákat a múzeumok világának új jelenségeiről. A harmadik részben a gyűjteményképződés mai sorsáról írok, a Szépművészeti Múzeumról, külföldi tapasztalatokról, de általános tanulságokról is. Műkritikusként hosszú idő óta foglalkoztatnak a művészet létmódjának alakulásai. A válogatásból elhagytam ugyan a kortársainkról szóló napi bírálatokat, de egy témafüzér – a velencei biennále – kötetbe szerkesztésének mégsem tudtam ellenállni. A megatárlatok ugyanis világmagyarázatokhoz segítettek, a világmagyarázatok megatárlatokban látszottak tükröződni. A negyedik csoportot tehát ezek a beszámolók alkotják. A kötet címadó tanulmányát nem soroltam be sehová, az elejére szerkesztettem. A Bernáth-szekkó története talán egyedül is példázza a művész magányos sorsát, a hatalom hűvös leheletét, a látvány láthatásának változásait és a művészet esendő eseteit. Kicsomagolása számomra szimbólum is, modell is, technika is. P. Szűcs Julianna