Ez a könyv az angol romantika egyik leglátványosabb költői és gondolkodói pályáját tárgyalja, Percy Shelley életművét. Az európai távlatok megrajzolása során Shelley mellett újra és újra szóba kerül Hölderlin, aki – bár versének klasszikus szigorral lecsupaszított nyelvezete annyira más, mint Shelley túláradó zeneisége – vele nem egy vonatkozásban rokon. Mind a ketten olyan súlyos terhet próbáltak a költészetre rakni, hogy a nyelv leroskadt alatta. Erősen foglalkoztatta őket a modern európai tudat kialakulásának története, s ebben mindketten meghatározó szerepet tulajdonítottak Szókratésznek, Jézusnak és Rousseau-nak. S végül mind a ketten a vallásalapítók megszállottságával hitték, hogy a költészet feladata volna érzelmileg lefokozódott nemzedékük számára a politikai események sugallta szkepszis ellenében valami azonosulásra ösztönző eszmeiséget nyújtani, csakhogy kedélyvilágukat alapvetően meghatározta az elkésettségük miatti szorongás. A szerző tehát Shelley esztétikájának és történetfilozófiájának azokat a vonatkozásait elemzi, melyek a leginkább kapcsolódtak a korabeli európai gondolkodás válsággócaihoz.