Pongrácz György: Szikrázó cipők - Tichy Lajos életregénye

Leírás / Fülszöveg

Pongrácz György: Szikrázó cipők - Tichy Lajos életregénye

...Sanyi bácsi, a szertáros osztotta ki a jelentkezőknek a szerelést. Az izgatottan toporgó gyerekek szinte görcsösen szorították magukhoz az álmok álmát jelentő ütött-kopott szerelést. Már aki kapott. Lali nem..
- Hány éves vagy szöszi? - kérdezte tőle gyanakvóan a zord szertáros.
- Tizennégy leszek - felelte az izgalomtól elcsukló hangon.
- A fenét vagy te tizennégy! Még hazudsz is! Fiam, gyere úgy két múlva. Akkor esetleg kaphatsz focicsukát - zárta le a vitát a szerelések mindenható ura.
És szégyen ide, szégyen oda. Lajos elkezdett bömbölni. Ezt már a "kőszívű" Sanyi bácsi sem álhatta. Fogott egy labdát a szertárból, s kijött vele az épület elé.
- Na, ne sipákolj, te taknyos! ... - vigasztalta a megszeppent Lajost. - Gyere kipróbállak. Ha tudsz valamit, esetleg még gondolkodom...
Ezzel elindult a ház oldalán a tűzfalhoz. Odaállt, s a hat-hét méterre álló, de még mindig szipogó Lalinak gurította a labdát.
- Na, én kigurítom, és te, mintha egy kapuban állnék, rúgd rá! - mondta bosszankodva a gyerek akaratosságán.
És Lajos "tüzelni" kezdett.
A homokhoz és a formátlan rongylabdához szokott, korához képest jó nagyra nőtt lábfejéről azután ágyúként vágódtak a labdák az egyre csak ámuldozó, majd később a fejét idegesen kapkodó szertáros köré. A tűzfalon pedig szép csendben potyogni kezdett a vakolat...