Sárközy Péter: Az olasz negédes kertjében

A ​magyar irodalom történetében jól kirajzolható egy határozott vonal, amely Balassi Bálinttól kezdve Zrínyi Miklóson át Faludi Ferencig, Csokonai Vitéz Mihályig és Kisfaludy Sándorig tart, akiknek a költészetére egyaránt jellemző, hogy azt olasz költői modellek alapján formálták. Ahogy Csokonai Vitéz Mihály írja: „az Olasz' negédes kertjébe' szedtem drága Narantsokat”. Sárközy Péter monográfiája a f8. századi magyar-olasz kulturális kapcsolatok történetét foglalja szintézisbe. Tárgyalja az itáliai egyetemeket látogató fiatal magyar értelmiségiek irodalmi tevékenységét és azok hazai kulturális hatását: az olasz irodalmi modellek elterjedését a 18. század vallásos és erkölcstani irodalmában, az iskolai színjátszásban és a kastélyszínházak olasz világában. A kötet lényegében azt kívánja felderíteni, milyen kulturális légkörben volt lehetséges, hogy a század két nagy magyar költője, a jezsuita pap-tanár Faludi Ferenc és a debreceni kálvinista nagykollégiumból elinduló Csokonai Vitéz Mihály az olasz árkádikus dalköltészet nyelvén szólaltatták meg a modern magyar líra első remekeit.