Sue Grafton: D, mint delírium

Alvin Lomardo néven mutatkozott be, és nagyon határozott feladattal bízta meg Kinsey-t: keressen meg egy fiút, aki valamikor nagy szolgálatot tett neki, s adjon át egy huszonötezer dolláros csekket. Kinsey csak később jött rá – amikor kiderült, hogy az előlegről adott csekkje fedezetlen volt –, hogy az igazi neve Daggett. John Daggett. Volt fegyenc. Megrögzött hazudozó. Súlyos alkoholista. És halott. A zsaruk szerint baleset történt: vízbe fulladt. Kinsey ebben nem volt olyan biztos. Egy halott ember életének romjai között botladozva Kinsey hamar felismeri, hogy Daggettnek rengeteg ellensége volt. A lánya, akit gyerekkorában az alkoholista apa örökösen becsapott, és a felesége, aki az elviselhetetlen házasságból a vallási őrületbe menekült. Aztán ott van egy nő, aki azt hitte, ő volt Daggett felesége, ráadásul a szeme alatti zúzódások is ezt bizonyítják, de szemben találja magát a törvényes feleséggel. Néhány drogdíler keresi a 25 000 dollárját. S nem utolsósorban annak az öt embernek a családja, akik Daggett részegen okozott autóbalesete miatt haltak meg. Az ügyész szerint halált okozó közúti veszélyeztetés a vád, amelyért két évre lecsukták. A családok szerint gyilkosság történt, s jó okuk volt Daggett halálát kívánni. Bár Millhone kisasszony e legújabb nyomozása is jártasságáról, elmésségéről és fortélyosságáról tesz tanubizonyságot, felszínre hoz bizonyos rejtegetni szánt igazságot. Mint maga Kinsey fogalmaz: „az emberi léleknek olykor olyan súlyos adóssága van, amelyet csak az életével egyenlíthet ki az ember”. Ugyanakkor az elsők között ismeri el, hogy a gyilkosság társadalmilag nem elfogadható megoldása az ilyen helyzeteknek.