Szabó Gyula: Ostorod volt-e Rodostó?

Leírás / Fülszöveg

Szabó Gyula: Ostorod volt-e Rodostó?

(Történelmi különtudósítások)

Ennek a könyvnek is megvan a maga sorsa. A benne egybekerült három írás a mostani új esztendő elölt nem juthatott el a nyomdáinkba, jóllehet egyiküket sem a fiókomnak írtam. A kötetbeli sorrend a történelmi időrendet követi - előbb jön Apáczai Csere János az 1650-es években, utána A sátán labdáinak asszonyai vesződik végig az özvegyi -"árva" asszonyi sorsukat egy jó fél évszázadon át a következő század elejéig, Árva Bethlen Katáig, s végül, a kuruckor után, az idén augusztusban 300 esztendős Mikes Kelemen éli fél évszázadon át a szülőföldjéről számkivetett ember "hazátlan" sorsát -, úgyhogy a három "különtudósítással" folyamatosan benne foroghatunk egy jó évszázad erdélyi históriájában. Ami az egyes darabok megírásának időrendjét illeti, az éppen fordítottja az előbbinek: legelőbb Mikes állt elő a bujdosásból, utána "jelentkeztek" az özvegyi sorsukkal az "árvák", s végül kimagaslott a mostoha korból a haldokló Apáczai is a maga "testamentumával". Aszerint, hogy az olvasót a történelmi időrend vonzza-e inkább vagy a megírásbeli sorrendben megbújó lelki tényező, olvashatja az írásokat abban a rendben is, ahogy a könyvben van, s igen fordítva is, a hátulsón kezdve s az elsőn végezve. De veheti akár összevissza, tetszése s érdeklődése szerint. Az ide-oda forgatható rendben azonban törvényszerű - vagy sorsszerű? - rendnek látszik az, hogy a három írás életünk legsúlyosabb két esztendejének, 1988-nak és 1989-nek a végén került papírra, alig egy esztendő leforgása alatt, minthogy éppen ekkor volt a léleknek egyre nagyobb szüksége a hiterősítésre: arra. hogy sem lelkileg, sem testileg nem menekülve el a szülőhelyről, azokhoz az elődökhöz "meneküljön", akik a legveszedelmesebb-nehezebb történelmi próbatételeket állták ki lelki nagyságukkal, lélekerejükkel, s akik megannyi titkát, leckéjét hagyták ránk a megmaradásnak. Melléjük szegődve, belső világuk betűkbe öntött melegénél keresve talajt a lábunknak és sugarat a lelkünknek, megtanulhatjuk tőlük, hogy építhet az ember magának egy belső otthoni, egy lelki szülőhazát, és amíg az ember abban az otthonban nem adja fel a reményt, nem tesz le a jobb napok felvirradásának hitéről, addig az az otthon a megmaradás szállása, a veszedelmek átvészelésének vára. Olyan erősség, amit akkor sem vehetnek el tőle, ha minden egyébből kiforgatják. Efféle otthon volt az a rodostói ház például, ahol a zágoni bujdosó csaknem tíz esztendei földönfutás után is olyan erős-derűs lélekkel rótta a betűit az esztendő végén 1720-ban: „A' való, hogy az Istenben reménség ellen is kell reménleni... Aki a hideget adja, a' mentét is ád melléje... Bízzunk tehát és bízzunk, és úgy nem hagyatunk el... Az egészségre vigyázzunk, édes néném, és úgy leszek mindenkor a ked (nem lófejű), hanem lófő székelye"...

Hozzászólások

FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI