Szalay Károly: 1956-os trilógia 1-3. (#42)

A ​Szerelmes éveink címû regényében az 1947–1952-es évek egyetemista világát idézi fel visszaemlékezés formájában Szalay Károly. Az 'új világot' építõ lelkesedés, a remények és az azt követõ keserû csalódás éveit – a szerelem elvesztését. Szalay bevált írói fogással alapozza meg a regényformát: Hajagos István egyetemi professzorhoz kéziratköteg érkezik, az elfeledett, nyugaton élõ jó baráttól, Csarody Kristóftól. Ez a kézirat alkotja Hajagos közbevetéseivel aládúcolva a regényt. Csarody az ’56-os disszidens az együtt eltöltött egyetemi évekre emlékezik vissza. Ezek az emlékek szürke jelenének kincsei. A 'szerelmes éveknek' két fõszereplõje van: Udvari Gabi, a tündöklõ fiatal lány és a politika. A lány Csarody fiatal éveinek – de talán egész életének – varázsos szerelme, a dogmatizmusba forduló politika pedig fiatalságának megrontója. A regényben felvonulnak az 'ötvenes évek' közkeletû szimbólumai: a giccses Rákosi-szobor, a harsány és agresszív jelszavak, a személyi kultusz szocialista frázisait biflázó funkcionáriusok, az ÁVH, az 'agitáció', a rekvirálások és kitelepítések. A másik oldalról pedig Füst Milán, a 'kitagadott' festõk, a megkeseredett parasztok. A fiatalok szocialista hite és lelkesültsége mind több kiábrándító jelenségbe ütközik. A remény, a bizalom egy darabig még magyarázatokat talál, de a bebörtönzések, kihallgatások, kitelepítések mind láthatóbb valósága kiszárítja a lelkesedést. Udvari Gabit is kitelepítik, és Csarody minden illúzióját elveszti. A legszomorúbb folyamat, amire a regény rámutat, az ember bensõ 'kiszáradása'. Ezt olvashatjuk ki a 'közreadó', Hajagos István sorsából is.

2. Párhuzamos viszonyok