Szentkuthy Miklós: Pendragon és XIII. Apolló

Egy ​éve fejeződött be a második világháború, mikor Szentkuthy elkezdte ezt a furcsa történetet, amely vad, szeszélyes meseregényként is felfogható. Mintha menekülni szeretett volna a háború valós és közeli borzalmaitól, de nem jutott messzire, a zaklatott történetben minden bizonytalan, a regényhősök sorsa hányatott. A regény ezzel kezdődik: „Uther Pendragonról sokan azt mondták, hogy szép volt, mint Jézus… saját magát nézte egy félig homályban álló óriási tükörben, melyben a király előtt már a Park őserdeje is régóta fürdette magát, sötétzöld és árnyék, mélyvízi aranycikázás és egy pár surranó madár színeiben… egyszer februárban nagymise volt Westminster templomában, és a király ott ült az oltár mellett, pompában, trónuson, legyezőkkel, részegítő szépségű hölgyekkel körülvéve… mindenki csak Pendragon királyt látta, Turner festményein látható naplemente-vörös vagy aranyhal-piros hajával, hófehér bőrével…” Szentkuthy történeteiben hangsúlyosan és sokszor ütközteti a külső emberi… (tovább)