Vágvölgyi B. András: Eörsi István

1993 szeptembere volt, Anconából autóztunk föl Bécsbe, Pista vezetett, ha nem dumált, el akart aludni, ilyenkor a kézfejét harapdálta, vagy tar kobakját homorított tenyérrel ütögette. Sietett, Bécsben egy Ginsber-Jandl csúcstalálkozót hozott össze, nem akarta lekésni. Én bámultam, hogy egy számára ilyen fontos eseményt szarajevói túránk utánra tett rögtön, nem volt az márványba vésve, hogy ki tudunk onnan jönni időben felszállhatunk a brit teherszállító gépre, és landolunk Ancona mellett, Falconara katonai repterén. Eörsi „biológiai optimista”, bízott benne. Bejött. (…) Ezen az autóúton gondoltam arra először, hogy kéne róla egy könyvet írni.