Firenzében vagyunk, 1966 novemberében. Az emlékezetes, pusztító árvíz napjaiban veszi kezdetét a történet, s talán véletlen, hogy az elbeszélő gyermekhős éppen egyidős az 1961-ben született Valerio Aiollival. Mintha visszautaznánk az időben, a hatvanas évek Olaszországában találjuk magunkat, amely néhány év leforgása alatt szédítő gazdasági és társadalmi változásokat élt meg, melyeknek hétköznapi vetületét az Én és a bátyám dialógusa egy kispolgári család sorsán keresztül ábrázolja: ennek része és következménye a szülők kölcsönös félrelépése, a családi lét egységét válságba sodró építkezési spekuláció, a hirtelen jött jólét, mely egyeseknek ölébe hullott, míg másokat tönkretett.