A ​Várkonyi Krónika, Czakó Gábor első nagyregénye, kultuszkönyv volt a hetvenes-nyolcvanas években. Részben azért, mert ez volt az egyetlen mű akkor, 1977-ben, amely valamit különös csoda folytán nevén nevezhette a forradalmat, leírhatta az események lényegét – egy magyar falu szemszögéból –, beleértve a megtorlást is. (A cenzúra elmaradása nyilván köszönhető a Szépirodalmi Könyvkiadó munkatársai: Benedek Mihály szerkesztő. Kónya Judit főszerkesztő és Illés Endre igazgató bátorságának is.) A könyv másik titka rejtélyes összefüggése Hamvas Béla Karneváljával, amely 1951-re készült el, de csak a Várkonyi Krónika 2. kiadása után jelenhetett meg. Egyáltalán, Hamavas egész életműve a fiókban lappangott a Czakó-kötet keletkezésekor. E különös, benső kapcsolat lényege, hogy mindkét mű bölcselet: humoralisztikába ojtott sorskatalógus. A Várkonyi Krónikában látszólag csak egy kicsi, elzárt falu evilági és transzcenedens figurái rajzanak, de a világháborúval és ’56-tal együtt az egész ország, az egész 20. század megelevenedik benne.