Kezdőlap » Hobbi és sport » Kácsor László: Vízparti táborozás
Kácsor László: Vízparti táborozás
Amikor a hazai folyómenti tájakat jártam, gyakran fölvetődött bennem a gondolat: talán mások is szívesen keresnének felüdülést a csendes vízparton, ha ismernék azokat a helyeket, ahol érezni lehet a természet közelségét, az erdők háborítatlan nyugalmát, még annak árán is, ha ennek az élménynek a fejében olykor le kell mondani a szokványos értelemben vett kényelemről.
Egy-egy ilyen kirándulást nem kell föltétlenül összekapcsolni a horgászattal, hiszen a szemlélődés, az ország vizeinek megismerése önmagában is szórakoztató és pihentető, a tábori élet pedig mindenképpen frissít, öntevékenységre késztet. A természetszerető embert, úgy hiszem, nem kell különösebben csábítani, hogy kedvet kapjon a nomád életre.
Ezekkel a gondolatokkal vállalkoztam a túravezető szerepére. Az útvonalak megválasztásában természetesen elfogult és önkényes voltam, azokat a helyeket vettem elsősorban számításba, ahol magam is jártam, és amelyek távol esnek a megszokott, ma már élvezhetetlenül agyonzsúfolt üdülőhelyektől. Arra is gondoltam, hogy a táborhelyekig ne kelljen túl sokat gyalogolni, ha nem autós kirándulóról van szó. A legtöbb település, amely az ajánlott kirándulóhelyek közelében fekszik, az autóbuszjáratok útvonalába esik. Legegyszerűbben természetesen vízi járművel érhető el valamennyi.
Legnépszerűbbek