Kessler Hubert

1907. november 3. - 1994. február 1.

Barlangkutató, karszthidrológus, mérnök

Kutatásaink alapján az alábbi kötetek szerzője vagy társszerzője volt:

- A barlangok világa (1962)

- A Nagy-Baradla (1934)

- A tapolcai tavasbarlang (1958, 1962)

- Aggtelek (1971, 1973)

- Az aggteleki barlang leírása és feltárásának története

- Az örök éjszaka világában (1957)

- Barlangok mélyén

- Barlangok útjain, vizein (1985)

- Föld alatti ösvényeken (1961)

- Lillafüred barlangjai (1955, 1961, 1963)

Kessler Hubert nálunk elérhető könyvei:

• Lista nézet

Kessler Hubert és Megay Géza: Lillafüred barlangjai

 

Ár 1 100 Ft

Készleten

- +

---

Kessler Hubert: Aggtelek

 

Ár 1 100 Ft

Készleten

- +

---

Kessler Hubert: Az örök éjszaka világában

 

Ár 3 800 Ft

Készleten

- +

Életútja:

Kessler Hubert (Nagyszeben, 1907. november 3. – Budapest, 1994. február 1.) magyar mérnök, barlangkutató, karszthidrológus, az országos forráskataszter elkészítője, a budapesti Szemlő-hegyi-barlang felfedezője, az Aggteleki-barlang igazgatója, számos barlangi útvonal első bejárója, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteletbeli elnöke.

A Budapesti Műszaki Egyetemen, mint általános mérnök 1932-ben végzett, majd a Tudományegyetemen földrajz, földtan, őslénytan tárgyakból 1936-ban szerzett oklevelet. Doktori disszertációját „Az Aggteleki barlangrendszer hidrográfiája” címmel 1938-ban védte meg, melynek alapján az Eötvös Loránd Tudományegyetem 1988-ban aranyokleveles doktori címmel tüntette ki.

1935-től 1945-ig a Baradla-barlang igazgatója. A második világháború után néhány éven át segédmunkásként, villanyszerelőként dolgozott. 1949-től 1965-ig a VITUKI Karszt- és Forráskutató Osztályának vezetője, 1966-tól 1972-ig az ALUTRÖSZT főhidrológusa. A Természetvédelmi Hivatal keretén belül 1975-ben létrehozott Barlangtani Intézet első megbízott igazgatója, majd 1989-ig szaktanácsadóként segítette a barlangvédelem munkáját.

A barlangok iránti érdeklődését a kalandvágy keltette fel, de a barlangjárási és feltárási sikerei eredményeként figyelme mindinkább a barlangok hasznosítása és a tudományos kutatás felé fordult. Nevéhez fűződik – többek között – a Vecsembükki-zsomboly és az Almási-zsomboly első bejárása (1927), a Szemlő-hegyi-barlang (1930) és a Ferenc-hegyi-barlang (1933) felfedezése, a Baradla–Domica-barlangrendszer összefüggésének bizonyítása (1932), a révi Zichy-barlang valamint a Csarnóházi-barlang jelentős szakaszainak felderítése (1942) és a Kossuth-barlang feltárása (1956).

Mint a Baradla igazgatója sokat tett a terület idegenforgalmának fejlesztéséért. Igazgatósága alatt bevezették a villanyvilágítást a Baradlába; tervei alapján épült fel az aggteleki Barlangszálló és a jósvafői Tengerszem Szálló valamint az az épület, ahol ma a nemzeti park igazgatóság székhelye található. Barlanghasznosítási törekvésének eredményeként 1959-ben a nagyközönség számára megnyílt a miskolctapolcai Barlangfürdő, karsztvízmegfigyelő állomás alakult 1962-ben a Gellért-hegyi-barlangban, s szorgalmazója volt a Szemlő-hegyi-barlang kiépítésének is.

Napilapokban, szakfolyóiratokban, kiadványokban megjelent írásainak, tanulmányainak, közleményeinek, könyveinek száma meghaladja a 400-at. Gyakorlati tevékenysége közül kiemelkedik az országos forrásvizsgáló szolgálat és a forrásnyilvántartás megszervezése, városok (Hévíz, Tatabánya, Miskolc, valamint Tirana) vízellátásának megoldása. Egyenletet állított fel a karsztvízbeszivárgás számítására és meghatározta a mértékadó csapadékszázalék-számításon alapuló dinamikus karsztvízkészlet meghatározásának ellenőrzési módját is.

Kezdeményezője volt hazánkban a barlangterápia alkalmazásának. A Nemzetközi Barlangtani Unió az ő javaslatára hozta létre 1969-ben Barlangterápiai Szakbizottságát. Alapító tagja volt az 1926-ban megalakult Magyar Barlangkutató Társulatnak, s részt vett a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat 1958. évi újjáalakulásában is, ahol mindvégig vezető szerepet vállalt, annak tiszteletbeli tagja, majd tiszteletbeli elnöke volt. Jósvafő település 1999-ben díszpolgárrá választotta.

Forrás:
Wikipédia