Győri László versei tudatosan visszatérnek a magyar költészet nyugodt hangjához, kísérletek egy újklasszikus érzet és képzet megteremtésére. Hátrányból erénnyé formálta azt az örökös kettőséget, amely gyermekkorának világa és a felnőttkor értelmiségi életformája között feszült. Lírája mára eljutott egy olyan szemlélődő, gyakran ironikus belső formavilágig, melynek célja a harmónia, mint a költészet végső értelmes nyugalmának meglelése. Ez a kötet egyszerre visszaút a 20. század első feléhez — és ösvényvágás a 21. század elején.