Emberi sors

Leírás / Fülszöveg

Árvai János(szerk.) Emberi sors

(Mai szovjet elbeszélések)(Milliók könyve)

A háború utáni első tavasz szokatlanul hirtelen és hevesen tört be a Felső-Don vidékére. Március végén meleg szelek indultak az Azovi-tenger felől, és kép nap múlva már szűzmeztelenre vetkeztek a Don bal partjának homokos földjei, a sztyeppen szinte megduzzadtak a hóval teli laposok és szárazerek, feltörték a jeget, veszettül tomboltak a pusztai patakok, és csaknem járhatatlanná váltak az utak.
Az úttalan utak e vészes időszakában Bukanovszkaja sztanyicába kellett utaznom. Nem is nagy távolság - csupán vagy hatvan kilométer -, de kiderült, hogy mégsem olyan egyszerű megbirkózni vele. Napkelte előtt indultunk el társammal. A két jól tartott ló húrként feszítette az istrángot: alig bírta húzni a szekeret, amely kerékagyig süppedt a hóval és jéggel elegyes, felnyirkosodott homokba, egy óra múlva már dús, fehér csomóvá verődött a tajték a lovak oldalán és lágyékán a keskeny farhám alatt, a friss reggeli levegőben meg lóverejték és a szurokkal bőven megkent szerszám meleg, csípős, és kábító szaga áradt.

Hozzászólások

FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI