Jékely Zoltán Isten madara

Jékely Zoltán Isten madara

Jékely Zoltán - Verlaine sokat idézett sorát tartalmilag módosítva - ezt vallja: "Egy könnycsepp mindenekelőtt", majd így folytatja: "ez a könnycsepp éppúgy lehet az öröm könnye, mint a bánaté." Nem véletlen tehát, hogy írás közben - akár prózát ír, akár verset - annyira hatalmába keríti az emlékezés öröme és fájdalma. Az elszalasztott alkalom hőse Krúdy Rezeda Kázmérjaként kószál a Tabán lebontásra ítélt utcáin, szívében a szerelem teljesületlen vágyával és azzal a szándékkal, hogy majdani kedvesének az Anyegin-ből és egy rózsaszínű Ronsard-kötetecskéből olvas. De a nosztalgikus vagy gyötrelmes múltidézés mellett nagy szerepe van Jékely prózájában egy másik élményformának: a szorongásos álomnak is. Az Ibis, redibis-ben Jékely az álmok és a valóság képeit egymásba oldva mondja el egy szökevény katona történetét, aki lélekszakadva menekül a biztonságot és önmagát kínáló "jótét-lélek" szörnyű kelepcéjéből. Hősei életében az álom gyakran a valóság rangjára emelkedik, s az ébrenlét állapotában is gyötrelmesen jelenvaló.
Jékely Zoltán elbeszélései egyfogantatásúak és egyanyagúak nagylélegzetű verseivel, s olyan belső tájak felé visznek bennünket, melyeknek sajátos fényében-hangulatában még érzékelhetőbbé válnak az életmű alapkérdései és alapmotívumai. A költészet zártabb formáiba szorított élményanyag ezekben az írásokban érdekes, emléket, álmot s valóságot művészien és eredetien társító történetekké teljesedik.