Stoll Béla(szerk.): Pajkos énekek

Leírás / Fülszöveg

Stoll Béla(szerk.): Pajkos énekek

(Magyar Ritkaságok)

A pajkos szó a régi magyar nyelvben elvetemült gazembert, "népnek moslékit", "ocsmány bordélyból költ" embert jelent. Nincs olyan kedves, játékos hangulata, mint a mai szóhasználatunkban. De mindazok a versek, amelyeket ez alatt a gyűjtőcím alatt kötetünkben közlünk, játékosak, kedvesek, csintalanok.
A XVI. században már ismert lehetett a válogatást bevezető Pajkos ének. A kötetben közölt versek a következő évszázadokon keresztül a múlt századig vezetik el a magyar olvasót a sokáig szóbeliség útján terjedő, csak később lejegyezett pajkos énekek színes, eleven forgatagába.
Az énekek szerzői a legtöbb esetben ismeretlenek. Vándorló énekesek, akik kocsmákban, kastélyokban, várakban adják elő a hallgatóság igényeinek megfelelő történeteket vándorlásuk, kóborlásuk, hányattatásuk eseményeiről.
Az énekmondás hivatásként a XVII-XVIII. században eltűnt, deákok alkalmi pénzkeresetévé válik. A pataki és debreceni deákok repertoárja kimeríthetetlen: kitalált kalandok, képtelen hazugságok mellett legszívesebben a bor mámorító hatásáról, a részegeskedésről és természetesen a szerelemről szólnak. Gúnyolódó és humoros versek mellett vaskos strófákat olvashatunk; a testi szerelem gyönyöreiről szabadszájúan énekelnek.
A névtelen szerzők énekei mellett Tinódi Sebestyén, Balassi Bálint, Pálóczi Horváth Ádám, Madách Gáspár néhány versét is tartalmazza a kötet.
Antológiánkba a már megjelent szövegek mellett a kéziratos énekeskönyvekben fönnmaradt versek kerültek.
A XVIII. századtól kezdve jegyezték le az addig szóbeliség útján terjedő énekeket. A szövegek összeírói között van deák, jogász, városi tanácsos, földbirtokos.
A XVIII-XIX. századból közölt - nagyrészt eddig kiadatlan - deák-költészet anyagában számos olyan énekre találhat az olvasó, melynek változatait vagy egyes strófáit a népköltészetből már ismeri, és így fölidézhető a dallam is, amelyen a versek megszólaltak.

Hozzászólások

FELHASZNÁLÓINK VÉLEMÉNYEI